Négy magyar részvételével veszi kezdetét az Olimpiai Kvalifikációs Sorozat Sanghajban

Május 16-19. között rendezik meg Sanghajban a kétfordulós Olimpiai Kvalifikációs Sorozat első felvonását, amelyen 4 magyar sportolónak is szurkolhatunk. Szarvák Csenge (B-Girl Csenge) és Lobontiu Menotti Noris (Noris by Nature) breaking, Tusnády Nimród Sebestyén sportmászás, Kempf Zoltán (Kempf Zozo) pedig BMX freestyle sportágban méri össze tudását a sportág legjobbjaival. Júniusban az utcai sportok olimpiai fesztiválja Budapestre érkezik, hogy a sportolók a sorozat második állomásán biztosíthassák be helyüket a nyári olimpiai játékokra.

A sorozat első fordulóját Sanghajban május 16-19. között rendezik meg, a másodiknak pedig Budapest ad otthont június 20-23. között a Ludovika Campuson. Az Olimpiai Kvalifikációs Sorozaton 464 sportoló vesz részt, hogy az egyes állomásokon szerzett pontjaival kiharcolja a részvételt a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokon. A mezőny tagjai közül Budapesten több, mint 150-en biztosíthatják be a helyüket a párizsi olimpiára.

A sportolók Sanghajban és Budapesten maximum 50-50 (tehát összesen 100) pontot szerezhetnek BMX freestyle-ban, sportmászásban és breakingben, ez alapján alakul ki a végső sorrend, amely eldönti az olimpiai kvóták sorsát. A gördeszka pontrendszere ettől némileg eltér: a pontok egyharmadáért korábbi versenyeken küzdhettek, a maradék kétharmadot pedig Sanghajban és Budapesten szerezhetik meg a sportolók.

A várakozásairól Kempf Zoltán (Kempf Zozo), a magyar BMX freestyle kiválósága így nyilatkozott: „Az első pillanattól óriási megtiszteltetésnek érzem, hogy képviselhetem Magyarországot az Olimpiai Kvalifikációs Sorozaton! Büszke vagyok rá, hogy BMX-karrierem legnagyobb megmérettetésén magyar színekben versenyezhetek. Számomra ez igazolja, hogy nem hiába edzettem eddig, ráadásul úgy érzem, hogy nagyon jó formában vagyok. Megteszek minden tőlem telhetőt, 110%-os teljesítményt szeretnék kihozni magamból.”

„Úgy érzem, hogy ez egy fokozatos út volt számomra, amelyen napról napra, lépésről lépésre haladtam. Minden nap közelebb vitt az álmaimhoz. A legnagyobb ellenfelem én vagyok, készen állok arra, hogy legyőzzem saját magamat. Sanghaj, hamarosan érkezünk! Remélem, hogy minél többen csatlakoznak majd az online közvetítéshez és élik át velünk együtt az Olimpiai Kvalifikációs Sorozat élményét!” – árulta el Szarvák Csenge breakes.

Így mesélt a versennyel kapcsolatos izgalmáról a szintén a breaking sportágat képviselő Lobontiu Menotti Noris: „Egyelőre kicsit izgulok, de biztos vagyok benne, hogy király lesz. Már csak pár nap van hátra, de én készen állok az Olimpiai Kvalifikációs Sorozatra! Lélekben már párbajozom.”

Tusnády Nimród Sebestyén sportmászásban képviseli hazánkat az Olimpiai Kvalifikációs Sorozaton, aki a következőt mondta a sanghaji megméretésről: „Nagyon várom a versenyt. Sokat edzettem és fejlődtem az elmúlt időszakban, úgyhogy mostantól egyetlen egy dologra kell odafigyelnem: hogy élvezzem és megéljem az eseményeket.”

Sanghajon a sportvilág szeme

Természetesen nem csak a helyszínen van lehetőség szurkolni a magyar sportsikerekért: az összes eseményt közvetíti az M4 Sport, illetve élőben, vagy akár utólag visszanézve is követheti bárki az Olympics.com-on.

Az Olimpiai Kvalifikációs Sorozat (Olympic Qualifier Series) sanghaji állomásának teljes programja magyar idő szerint a következő:

Csütörtök, május 16:

  • 4:00 – Gördeszka – Női Park – Selejtezők
  • 4:30 – Sportmászás – Férfi – Boulder & Nehézségi mászás – Selejtező, boulder
  • 4:30 – Sportmászás – Női – Boulder & Nehézségi mászás – Selejtező, boulder
  • 6:30 – Gördeszka – Férfi – Street – Selejtezők
  • 9:15 – Gördeszka – Női – Park – Selejtezők
  • 11:30 – Gördeszka – Férfi Park – Selejtezők

Péntek, május 17:

  • 4:00 – BMX Freestyle – Női – Selejtező
  • 4:00 – Sportmászás – Férfi – Boulder & Nehézségi mászás – Selejtező, nehézségi mászás
  • 4:00 – Sportmászás – Női – Boulder & Nehézségi mászás – Selejtező, nehézségi mászás
  • 4:00 – Gördeszka – Férfi – Park – Selejtezők
  • 6:30 – Gördeszka – Női – Street – Selejtezők
  • 9:00 – BMX Freestyle – Férfi – Selejtező
  • 9:15 – Gördeszka – Férfi – Park – Selejtező
  • 10:50 – Sportmászás – Női – Gyorsmászás – Selejtező
  • 11:30 – Gördeszka – Férfi – Street – Selejtező
  • 11:40 – Sportmászás – Férfi – Gyorsmászás – Selejtező

Szombat, május 18:

  • 3:30 – Sportmászás – Férfi – Boulder & Nehézségi mászás – Elődöntő, boulder
  • 3:30 – Sportmászás – Női – Boulder & Nehézségi mászás – Elődöntő, boulder
  • 4:00 – BMX Freestyle – Női – Döntő
  • 4:00 – Gördeszka – Női Park – Elődöntő
  • 6:15 – Gördeszka – Férfi Street – Elődöntő
  • 6:45 – BMX Freestyle – Férfi – Döntő
  • 7:30 – Sportmászás – Férfi Boulder & Nehézségi mászás – Elődöntő, nehézségi mászás
  • 7:30 – Sportmászás – Női Boulder & nehézségi mászás – Elődöntő, nehézségi mászás
  • 10:40 – Gördeszka – Férfi – Park – Elődöntő
  • 11:00 – Sportmászás – Női – Gyorsmászás – Döntő
  • 11:00 – Sportmászás – Férfi – Gyorsmászás – Döntő
  • 12:00 – Gördeszka – Női Street – Elődöntő
  • 13:00 – Breaking – B-Boys – Selejtező
  • 14:15 – Breaking – B-Girls – Selejtező

Vasárnap, május 19:

  • 4:00 – Breaking – B-Girls – Round Robin verseny
  • 4:00 – Sportmászás – Férfi Boulder & Nehézségi mászás – Döntő, boulder
  • 4:00 – Gördeszka – Nők Park – Döntő
  • 5:45 – Gördeszka – Férfi Street – Döntő
  • 6:05 – Sportmászás – Férfi Boulder & Nehézségi mászás – Döntő, nehézségi mászás
  • 7:45 – Breaking – B-Boys – Round Robin verseny
  • 9:00 – Gördeszka – Férfi Park – Döntő
  • 9:25 – Sportmászás – Női Boulder & Nehézségi mászás – Döntő, boulder
  • 10:30 – Gördeszka – Nők Street – Döntő
  • 11:30 – Sportmászás – Női Boulder & Nehézségi mászás – Döntő, nehézségi mászás
  • 11:30 – Breaking – B-Girls – Elődöntő
  • 12:00 – Breaking – B-Boys – Elődöntő
  • 12:30 – Breaking – B-Girls – Elődöntő
  • 12:45 – Breaking – B-Boys – Elődöntő
  • 13:00 – Breaking – B-Girls – Döntő
  • 13:05 – Breaking – B-Boys – Döntő

Felkészül: Budapest

Sanghaj után Budapestre érkeznek a világ legjobbjai, június 20-23. között a Ludovika Campuson méreti meg magát 464 sportoló. Az Olimpiai Kvalifikációs Sorozat a sportra fókuszál, de rengeteg – a sporton túlmutató – további szurkolói élménnyel kecsegtet. A Ludovika Campus a versenyek idejére igazi fesztiválhelyszínné változik, ahol a zene, a művészet és a kultúra is megjelenik. Érdemes lesz tehát kilátogatni, és kipróbálni magunkat a különböző sportágakban, megismerni izgalmas zenei irányzatokat, élőben meghallgatni egy-egy beatbox show-t, és szurkolni a világ legjobb urban sport versenyzőinek – közöttük a magyaroknak. A belépés ingyenes.

Egyéb híreink

OLIMPIAI PARTNEREK VILÁGSZERTE

HAZAI PARTNEREK

OLIMPIAI PARTNEREK VILÁGSZERTE

HAZAI PARTNEREK